Átírás alatt...

Drága olvasóim és a ide tévedt egyéb emberi fajok! (hahaha...)
Örömmel jelentem be nektek, hogy a blog pár hónap (1-3 hónap között) múlva újra üzemelni fog egy teljesen átdolgozott történettel!
Addig is remélem, hogy türelmesek lesztek velem, hisz ezt a történetet szeretném kiadatni majd a jövőben, ha elkészültem vele tejesen.

Ui.: az előző bejegyzéseket természetesen még a három hónapig kint hagyom, hogy foglaljon valami helyet, s remélhetőleg az új design is el nyeri majd a tetszéseteket.)

Hatalmas csók és ölelés mindenkinek,
Nadin

Ó, hogy megint én?

Drága kitartó olvasóim, feliratkozóim és azok, akik lassan már egy éve várják az újabb fejleményeket a történettel kapcsolatban! 

Nem tudom, hogy emlékeztek-e még rám, vagy arra a pár fejezetre, amit eddig közzétettem a blogon, viszont most egy hatalmas bejelentéssel jöttem nektek, ami számomra egy igen nagy döntés volt. Mégpedig, hogy a blog átírásra kerül, mivel így több, mint fél év után elolvasva a történetet bevallom, elborzadtam. Úgy érzem, hogy most egy kis magyarázattal tartozom nektek. Időhiány? Igen. Lustaság? Igen. De ez mind az iskola miatt volt. Utolsó előtti évem, kikaptuk a tételeket. Viszont az utolsó évem még húzósabb lesz, mint azt vártam. Viszont elhatároztam, hogy nem, nem fogok felhagyni ezzel a történettel, és ha már a történeteknél tartunk, indítottam egy másik blogot is, viszont erről a bejegyzés végén többet megtudhattok.

Visszatérve erre a blogra, igen, ha minden jól megy, az egész történet át lesz írva, és amit eddig megalkottam, folytatni fogom, nem fogom veszni hagyni. Remélem azért még vannak páran, akik emlékeznek erre a kis elcseszerintett blogocskára, és érdeklődve várják majd a folytatást.

Most pedig akkor jöjjön is a másik blog, remélem elnyeri a tetszéseteket! 

Hagyd elmenni [Loch Nes-i szörny ff]

Fülszöveg: "A szüleink úgy tervezték, hogy csak egy hétre jövünk el nyaralni. Aztán kicsit másképpen alakultak a dolgok: kiköltöztünk Skóciába, a Loch Ness-i tó melletti kisvárosba, Invernessbe. Rebekával, a nővéremmel épp a tóparton játszottunk; lapos kavicsokat gyűjtöttünk a gyűjteményembe, mikor egy nagy tojást találtunk a parttól nem messze. Úgy döntöttünk, hogy hazavisszük. Egyik este vihar volt és arra jutottunk, hogy lemegyünk apánk régi műhelyébe megnézni a tojást. Mikor leértünk, csak a tojás héjának villogását láttuk a villámoktól, viszont ami benne volt, az mindkettőnket meglepett.„

Dávid és Rebeka különlegesnek érezheti magát, hogy felnevelhettek egy ilyen ritka lényt, pedig semmit nem tudnak róla. A tudatlanságnak pedig lassan meg is lettek a következményei.

Visszatért,

Sandra L. Collins [S]

Ooops...!

Na, sziasztok.

Hosszú idő után végre jelentkezem azoknak, akik olvassák a történetem és szeretik is.

Rettentően sajnálom, hogy se a verseny nyerteseinek kihirdetésével nem készültem el, se a következő fejezettel.

Viszont megérthető okom van rá, ésnem csak kifogásképpen találom ki. Szóval gondolom egy páran tudjátok, milyen a középiskolás élet, és mennyi a tanulni való. Na, nekem ez most rettentően bejött. Kikaptuk a 35 tételt angolból, és a többi még sehol sincs. Plusz, még tanulni kell minden órára minden tantárgyból, és egyfolytűban jönnek év eleje óta a dolgozatok.

Nem szeretnék sokat magyarázni, csak annyit szerettem volna, hogy a fejezet és az eredményhirdetés nem jön még egy hamar, maximum valamelyik szünteben tudok elkészülni vele. A fejezetről pedig annyit, hogy még egy szót sem írtam le se Word-be, se a Blogger-be, szóval fogalmam sincs, mikor készülök el vele. 

Minden esetre ennyit szerettem volna. 

Szép sulis időszakot mindenkinek, kellemes hétvégét! 

Xx Cia

Chapter 03 - Előkészületek, avagy erdőjáró keresés

Sziasztok! 

Azt kell mondjam, hogy eléggé meglepődtem! 13 feliratkozó a blogon, amiért rettentően hálás vagyok, s ezt szerintem az új rész meg is mutatja. Egyébként a verseny ebben a pillanatban lezáródik, ami 2016. 08. 20.  23: 59-et jelent, szóval jó olvasást, és hamarosan hozom az eredményeket, illetve okleveleket, stb! :) 

Ciara N. Malone

***

Szerettem volna mindig is azt hinni, hogy ez az egész a szüleink halála óta csak álom. De sajnos csalódnom kellett a dologban, mert ma reggel az erdő melletti hotelban találtam magam, mikor felébredtem.
Előző éjjel rettentően elfáradtam, tehát fogtam magam, s hatalmasat nyújtóztam. A lábam pár centivel lelógott az ágyról, kezeimmel az ágy vas felső részében tartottam magam. Mikor kinyitottam a szemem, megdöbbenten láttam, hogy a szobában minden pontosan ugyan úgy volt, mint ahogy húgom írta azt a laptopban levő dokumentumba. A takaróm a földön, az ablak nyitva és a lámpa összetörve a bal oldali éjjeli szekrényen. Lassan kimásztam az ágy szélére, ami hatalmas nyikorgással, recsegéssel nyugtázta, hogy tényleg elér régi. Valami furcsa szagot éreztem, mintha valami megdöglött volna. Ekkor jutott eszembe az, amit tegnap olvastam Sam jegyzetei közt. Viszont nem gondoltam, hogy komolyan meg is történhet ugyan az. A papucsom nagy nehezen kikutatva a takaró alatt lábamra húztam, s odavánszorogtam a szekrényhez. Ameddig odaértem, felnézni sem mertem, mert féltem, hogy tényleg igazam lesz a dögszagot illetően. Pár másodperc alatt összeszedtem magam, s kinyitottam az ajtót. Mázlimra a szekrényben nem volt semmi állat, viszont ahogy visszanéztem a földön heverő takaróra, min egy kis fekete folt volt, elkapott a hányinger. Ezelőtt, mikor kikeltem az ágyból, semmi bajom nem volt és semmit nem éreztem ebből az orrfacsaró bűzből. Viszont most, hogy éberebb vagyok, tökéletesen érzek minden szagot. Mintha egy romlott sajtot csavartak volna pár kiló szintén romlott húsba. A rajtam levő pulcsi ujját orrom elé nyomtam, mert annak még valamennyire meg volt az az öblítő illata, s odasétáltam a takaróhoz. Szélénél fogva, fél kézzel felerőltettem az ágyra, minek hatására a bűz még intenzívebb lett.

A blog első versenye, avagy Indítsuk be a blogot! - LEZÁRVA!

Chaio emberek! 

Először is egy kis prédikáció a következő fejezetről: igazándiból fogalmam sincs, hogy mikorra készül el, de remélem hamarosan megszánnak a fentiek egy kis ihlettel, s jönnek majd a billentyűkoccanások. Minden esetre köszönöm az eddigi feliratkozókat, kommenketet. Legyetek csak még többen! *huncut, örömteli fejet vág, és dörzsölgeti a tenyereit*  

Nos, csapjunk is a közepébe. 

Mivel mostanában egyre több történetes blogon találok egyfajta "beindító" blogversenyt, ezért én is úgy döntöttem, hogy kipróbálom, mennyire hatásos. Szóval igazából már rég szerettem volna ezt megcsinálni, viszont csak most jutottam el odáig, hogy bele is kezdjek, tehát lássuk is, hogy mit kell tennetek, hogy ti is a verseny résztvevői lehessetek:

Chapter 02 - Drága testvérem...

Szép napot!

Rettentően sajnálom, hogy nem tudtam eddig elkészíteni a részt, hisz rengeteg munka van mostanában a ház körül, mert járó lapoznak, s a pótvizsgára is tanulnom kell(igen, megbuktam...).
Ja, s "új" nevet kaptam itt is, és a facebook-on is, szóval Ciara N. Malone-ként leszek ezentúl jelen. De nem szeretném húzni a szót a sok baromsággal, amit itt ki tudnék magamból ereszteni, szóval jó olvasást kívánok mindenkinek.
Utóirat: köszönöm a +4 feliratkozót! ♥

Üdv,

Ciara N. Malone

***

A hangosbemondó hangjára ébredtem fel. 

- A leszállást megkezdtük. Kérjük kedves utasainkat, kapcsolják be biztonsági öveiket. - Megfogtam az övet és becsatoltam, majd visszatértem eredeti pózomhoz. Könyököm az ablakhoz támasztottam, s arcom beleengedtem a tenyerembe. Nagyot sóhajtottam, mikor pár száz méter magason megpillantottam az aprónak tűnő házakat a magasból. Aztán ahogy egyre közeledtünk, csak nőttek. Végül a leszállópályára tévedt a tekintetem, ahol egy repülő szállt le előttünk. Mi követtük annak leszállópályáját, majd közvetlen mögötte megálltunk. Minden utas kiszállt a gépből, s a csomagjaink után kutattunk. Mikor megleltem a bőröndöm, meglepetten néztem körbe, hogy akik körülöttem voltak a reptéren, szinte csak Japánok voltak. Alig lehetett látni néhány megszokott arcú embert. Mikor kiléptem a reptér elé, csak a száguldozó taxikat láttam magam előtt. Egy pont üresen állt a leállósávba, amelyet gyorsan le is stoppoltam. Bevágtam a csomagtartóba a bőröndöm és bevágódtam a hátsó ülésre. 

- Beszél angolul? - kérdeztem. 

- Egy jó sofőr a világ összes nyelvén tud alapszinten - mosolygott, majd belenézett a tükörbe, hogy lássa arcomat. Látván, hogy mosolyog, az én szám is vigyorra húzódott. 

- Az Aokigahara erdő melletti hotelbe el tudna vinni? - kérdeztem rá finoman, mintha én készülnék oda menni meghalni. 

- Tudja maga milyen veszélyes az a környék? Tisztában van azzal, hogy az az erdő azt láttat magával, amit akar?! - akadt ki végül. 

Chapter 01 - Visszaemlékezve a múltra

Sziasztok!

Mint az előző bejegyzésben elmítettem, hogy hamarosan ki fog kerülni az első rész, be is teljesedett. Nem szeretném nagyon húzni a szót, viszont meg szeretném köszönni a már blog legelső bejegyzésénél feliratkozó két követőt. Nagyon sokat segítettetek, és el sem hiszitek mekkora örömmel írtam ezt a részt. (Csak hát épp nem örömről szól.) De nem is számít, hogy miről szól és miről nem, szeretnék jó olvasást kívánni hozzá. 

Ölelés,

Annabelle

***

A legnagyobb hibákat mindig akkor követjük el, amikor gondolkozás nélkül cselekszünk, hozunk meg döntéseket. Emlékszem, kiskoromban soha nem volt baj, hogyha valamit rosszul csináltam. De ahogy az ember felnőtté válik mind testileg és szellemileg, kialakul az igazi természetünk és vele együtt a hirtelen cselekedetek, amik legtöbbször a legrosszabbkor születnek meg. Olyankor nem gondolkozol, csak mész és mész előre, mint egy eszeveszett, dühös bika.

Mielőtt Sam elköltözött Japánba, minden rendben volt. Na, jó, nem minden, de a dolgok nagyja igen sőt, még lelkileg is a helyén volt nagyjából. De egyszer volt egy rémálma. Azt álmodta, hogy ő ölte meg a szüleinket. Újra elkezdett hegeket vagdosni az alkarjára és ismét depresszióba esett. Nem volt elég, hogy Sam így is depressziós volt, amiből alig sikerült kigyógyulnia, de még ez rátett egy lapáttal és még súlyosabbá tette a helyzetét. Egyfolytában azt hajtogatta, hogyha akkor tovább erősködött volna, hogy maradjanak otthon velünk, akkor még talán mindig élnének. Sam szíve teljesen darabokra hullott, mikor meglátta a holttestüket. Ahogy körül írta őket, valami borzalmas látvány lehetett. Az egész akkor kezdődött, mikor anya és Sam összevesztek azon, hogy az egyik iskolatársa át szeretett volna jönni, aludni, de nem engedték meg a szüleink.