2016. július 28., csütörtök

A blog első versenye, avagy Indítsuk be a blogot! - LEZÁRVA!

Chaio emberek! 
Először is egy kis prédikáció a következő fejezetről: igazándiból fogalmam sincs, hogy mikorra készül el, de remélem hamarosan megszánnak a fentiek egy kis ihlettel, s jönnek majd a billentyűkoccanások. Minden esetre köszönöm az eddigi feliratkozókat, kommenketet. Legyetek csak még többen! *huncut, örömteli fejet vág, és dörzsölgeti a tenyereit*  

Nos, csapjunk is a közepébe. 
Mivel mostanában egyre több történetes blogon találok egyfajta "beindító" blogversenyt, ezért én is úgy döntöttem, hogy kipróbálom, mennyire hatásos. Szóval igazából már rég szerettem volna ezt megcsinálni, viszont csak most jutottam el odáig, hogy bele is kezdjek, tehát lássuk is, hogy mit kell tennetek, hogy ti is a verseny résztvevői lehessetek:




Elsőként kérlek tegyétek ki a blogotokra jól látható helyre a képet. Természetesen rád bízom, hogy hova teszed, csak könnyen megtalálható legyen. (Legcélszerűbb az oldalsáv, vagy ha van, akkor egy "Versenyek" menüpont. )
Folytatásként pedig megjegyzésben tudsz jelentkezni, minden szükséges adattal, mellyel igazolod, hogy jelentkeztél a versenyre:


  • blogger neved
  • blogod linkje, amivel indulsz a versenyen - egy ember maximum egy bloggal jelentkezhet
  • kategóriák, amikre jelentkezel - akár az összes kategóriában indulhatsz 
  • e-mail címed, amire küldhetek információkat a versennyel kapcsolatban - ha szeretnéd, hogy minden helyezettről - melyben nyertél - értesítselek, kérlek iratkozz fel hozzám 
  • ha a kategóriák közül valamelyik munka nem a tiéd, kérlek tüntesd fel!

S akkor jöjjenek is a kategóriák:
  • Legjobb kritika író [ saját vélemény alapján! ] - itt TE is megjelölhetsz kedvenc kritikaírót!
  • Legjobb designer [ saját vélemény alapján! ] - itt TE is megjelölhetsz kedvenc designert!
  • Legjobb design blog [ saját vélemény alapján! ] - itt TE is megjelölhetsz kedvenc design blogot! 
  • Legszebb design
  • Legszebb fejléc
  • Legszebb könyvborító
  • Legjobban elkészített trailer
  • Legszebb fogalmazás
  • Legjobb fülszöveg
  • Legötletesebb blogcím
A nyeremények és oklevelek a verseny lezárása után kerülnek ki! 

Jelentkezési határidő: Augusztus 20.
Eredményhirdetés: Augusztus 25 & Szeptember 11 között

Jelentkezők:


Legjobb kritika író:
- Andro

Legjobb designer:

Legjobb design blog:

Legszebb design:
Aux Eliza
- Candy

Legszebb fejléc:
Babu Miriel
Aux Eliza
- Dodó 
- Elizabeth Taylor 
- Candy

Legszebb könyvborító:
Aux Eliza
Legjobban elkészített trailer:
Babu Miriel
Aux Eliza
- N. Chloe Bowden
- Alexa M.

Legszebb fogalmazás:
Babu Miriel
- Vivian Leite
- Skyler Wilson
- Andro
- Alexa M.

Legjobb fülszöveg:
Babu Miriel
- Varga Nikolett
- N. Chloe Bowden

Jelentkezz!
Ne marad le róla te sem! 

A VERSENY LEZÁRVA: 2016. 08. 20.; 23. 59

A blog első versenye életbe lépett, avagy Indítsuk be a blogot!

Ciara N. Malone

25 megjegyzés:

  1. Kezdem kínosnak érezni, hogy elsőként csapok le a blogversenyekre :"D
    Szóval, helló, jöttem nevezni ^^
    Blog: http://save-your-soul-demonologist.blogspot.com
    Kategóriák:
    Legszebb fejléc
    Legjobban elkészített trailer (Hayley Wattson munkája a Trailer menüpontban)
    Legszebb fogalmazás
    Legjobb fülszöveg
    Legötletesebb blogcím
    Nevem: Babu Miriel
    Email: babu.miriel@gmail.com
    A kép a Versenyek menüpontba kerül :)
    Köszönöm a lehetőséget, további szép estét! :*
    Üdv: Babu

    VálaszTörlés
  2. Szia! Szeretnék jelentkezni a versenyre :)
    nevem: Aux Eliza
    email: auxeli66@gmail.com
    blog link, amivel jelentkezek: http://kedveskonyvek.blogspot.hu
    ahova a kép kikerül: http://xirtalleb.blogspot.hu
    kategóriák:
    Legötletesebb blogcím
    •Legjobban elkészített trailer (https://www.youtube.com/watch?v=hCdRL8NjOcE)
    Legszebb design
    Legszebb fejléc
    Legszebb könyvborító (http://kedveskonyvek.blogspot.hu/p/auxtralia.html a bejegyzésben ott van)
    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Szeretnék én is részt venni a versenyen!
    Nevem: Dodó
    Email: csibu2100@gmail.com
    Blogom linkje: http://szemfenyvesztesdodo.blogspot.hu/
    Kategóriák:
    - Legszebb fejléc
    - Legötletesebb blogcím

    A képet az oldalsávban találod meg! Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! Puszi! :*

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Én is lecsapnék a lehetőségre és jelentkeznék!
    Név: Vivian Leite
    Blog: http://ketlepesviviannavarro.blogspot.hu/
    Kategóriák:
    Legötletesebb blogcím
    Legszebb fogalmazás
    e-mail cím: deveczke@gmail.com

    A képet az oldalsávba fogom kitenni!

    VálaszTörlés
  5. Helló!
    Én is jelentkeznék.
    név: Elizabeth Taylor
    Blog:http://infinityarianaandnathan.blogspot.hu/
    Kategóriák:
    Legötletesebb blogcím
    Legszebb fejléc
    e-mail cím: lettike2@freemail.hu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs, elfelejtettem oda írni a fejléc készítőét. De mindegy, mert már csak a Legötletesebb blogcím kategóriába akarok jelentkezni.
      Ölel
      Elizabeth

      Törlés
    2. Bocs, elfelejtettem oda írni a fejléc készítőét. De mindegy, mert már csak a Legötletesebb blogcím kategóriába akarok jelentkezni.
      Ölel
      Elizabeth

      Törlés
  6. Szia szeretnék jelentkezni
    Név: Varga Nikolett
    Blog: http://mesebelidetektivek.blogspot.hu/
    Kategóriák:
    Legötletesebb blogcím
    Legjobb fülszöveg
    e - mail cím: mariposahercegno@citromail.hu

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Szeretnék jelentkezni a versenyre :)
    Blogger nevem: N. Chloe Bowden
    Email: szatmarykinga5@gmail.com
    Blog link:
    Kategóriák:
    - Legötletesebb blogcím
    - Legjobban elkészített trailer ("Előzetes" menüpont)
    - Legjobb fülszöveg (Ismertetőként van kint)
    A kép az egyéb menüpontban található! :)
    Köszönöm a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hoppá, a blog linkje lemaradt:D
      http://enesazosztalyom.blogspot.hu/

      Törlés
  8. Szia! Szeretnék nevezni a versenyre.
    Név: Candy
    Link: thesummerromance.blogspot.hu
    E-mail: egrizsofia05@gmail.com
    Kategóriák: legszebb design, legszebb fejléc, legszebb könyvborító, legjobb fülszöveg, legötletesebb blogcím

    VálaszTörlés
  9. Szia Kedves Ciara! Akkor meg is ragadnám az alkalmat, hogy jelentkezzek a blogversenyre! :)

    Nevem: Skyler Wilson
    Blogom: http://rush-skylerwilson.blogspot.hu/
    E-mail: skylerwilson@citromail.hu
    Kategóriák:
    - Legjobb fülszöveg
    - Legszebb fogalmazás
    - Legötletesebb cím

    VálaszTörlés
  10. Lányok, jelentkezéseitek elfogadva! :)

    VálaszTörlés
  11. Drága Ciara!
    Én is szeretnék jelentkezni (mily meglepő).
    Nevem: Angelica Crusader
    Blogom: themarianastory.blogspot.hu
    E-mail: angelicacrusader@gmail.com
    Kategóriák: legszebb fejléc, legszebb design, legszebb könyvborító, legjobb fülszöveg
    Köszönöm a lehetőséget!
    Ölel, Angi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, illetve a legötletesebb cím kategóriában is jelentkeznék!

      Törlés
  12. Szia! :)) Én is szeretnék indulni! :)
    - blogger nevem: Alexa M.
    - blogom linkje: http://road-into-the-80s.blogspot.ro/
    - kategóriák:
    Legszebb könyvborító
    Legjobban elkészített trailer · Hayley Wattson munkája.
    Legszebb fogalmazás
    Legjobb fülszöveg
    Legötletesebb blogcím
    - e-mail cím: kiss.olivia37@gmail.com
    Köszönöm a lehetőséget! :)))
    Ölel, Alexa. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az kimaradt, Lia Searson érdeme a könyvborító! :)

      Törlés
  13. Én is jelentkeznék.

    Blogger név: androsama
    Blog linkje: https://robinhoodfanfiction.wordpress.com/
    Email: androsan25@gmail.com
    Kategóriák: Legjobb kritikaíró, és Legszebb fogalmazás

    Köszönöm a lehetőséget!

    Andro

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha hazaértem, kiteszem a képet is a blogomra, csak most melóban vagyok.

      Törlés
    2. Kép kitéve: https://robinhoodfanfiction.wordpress.com/2016/08/09/blogversenyre-jelentkeztem/

      Törlés
  14. Szia Drága!
    Szeretnék jelentkezni a versenyre és nagyon szépen köszönöm a lehetőséget.

    Blogger nevem: Brooklyn Clementine Aleck

    Blogom linkje amelyet nevezni szeretnék: http://gonnabeanother-mountain.blogspot.co.uk/

    Kategóriák amikbe jelentkezni szeretnék: Legszebb design, legszebb fejléc, (a designt illetve fejlécet nem én készítettem, a design alap deviantartról lett letöltve illetve a html kódok a kiírt oldalakról származtak. A feléc készítője szintén ki van írva), legjobban elkészített trailer, legszebb fogalmazás, legjobb fülszöveg és legötletesebb blog cim.

    Az e-mail címem pedig ez lenne: mjrpetra@gmail.com

    A képet pedig már ki is tettem.
    További szép nyarat!

    VálaszTörlés
  15. szia!
    Én is szeretnék jelentkezni!
    blog:http://yougivenmepurpose16.blogspot.hu/
    nevem: Winnie Biersack
    email:winniebiersack16@gmail.com
    kategóriák: legötletesebb blogcím,legjobb fülszöveg, legjobb trailer(trailer menüpont)
    köszönöööm!:)

    VálaszTörlés
  16. Első blogversenyem lesz, szóval még így az utolsó pillanatokban jelentkezem :D
    blog: http://operatewithtea.blogspot.hu/
    név: Kaprinyák Dóra
    email: lemonsteina@gmail.com
    kategóriák: Legjobb kritika író, Legszebb fogalmazás, Legötletesebb blogcím:
    hát.. yey.~

    VálaszTörlés