2017. július 14., péntek

Ó, hogy megint én?


Drága kitartó olvasóim, feliratkozóim és azok, akik lassan már egy éve várják az újabb fejleményeket a történettel kapcsolatban! 
Nem tudom, hogy emlékeztek-e még rám, vagy arra a pár fejezetre, amit eddig közzétettem a blogon, viszont most egy hatalmas bejelentéssel jöttem nektek, ami számomra egy igen nagy döntés volt. Mégpedig, hogy a blog átírásra kerül, mivel így több, mint fél év után elolvasva a történetet bevallom, elborzadtam. Úgy érzem, hogy most egy kis magyarázattal tartozom nektek. Időhiány? Igen. Lustaság? Igen. De ez mind az iskola miatt volt. Utolsó előtti évem, kikaptuk a tételeket. Viszont az utolsó évem még húzósabb lesz, mint azt vártam. Viszont elhatároztam, hogy nem, nem fogok felhagyni ezzel a történettel, és ha már a történeteknél tartunk, indítottam egy másik blogot is, viszont erről a bejegyzés végén többet megtudhattok.
Visszatérve erre a blogra, igen, ha minden jól megy, az egész történet át lesz írva, és amit eddig megalkottam, folytatni fogom, nem fogom veszni hagyni. Remélem azért még vannak páran, akik emlékeznek erre a kis elcseszerintett blogocskára, és érdeklődve várják majd a folytatást.
Most pedig akkor jöjjön is a másik blog, remélem elnyeri a tetszéseteket! 


Hagyd elmenni [Loch Nes-i szörny ff]


Fülszöveg: "A szüleink úgy tervezték, hogy csak egy hétre jövünk el nyaralni. Aztán kicsit másképpen alakultak a dolgok: kiköltöztünk Skóciába, a Loch Ness-i tó melletti kisvárosba, Invernessbe. Rebekával, a nővéremmel épp a tóparton játszottunk; lapos kavicsokat gyűjtöttünk a gyűjteményembe, mikor egy nagy tojást találtunk a parttól nem messze. Úgy döntöttünk, hogy hazavisszük. Egyik este vihar volt és arra jutottunk, hogy lemegyünk apánk régi műhelyébe megnézni a tojást. Mikor leértünk, csak a tojás héjának villogását láttuk a villámoktól, viszont ami benne volt, az mindkettőnket meglepett.„

Dávid és Rebeka különlegesnek érezheti magát, hogy felnevelhettek egy ilyen ritka lényt, pedig semmit nem tudnak róla. A tudatlanságnak pedig lassan meg is lettek a következményei.


Visszatért,
Sandra L. Collins [S]

1 megjegyzés:

  1. Siapa yang tak kenal penyakit kanker? Salah satu jenis penyakit yang sangat mematikan yang dapat menyerang berbagai organ tubuh, salah satunya payudara. Dan kanker pada payudara atau kanker payudara merupakan salah satu penyakit penyebab kematian terbesar pada wanita selain kanker serviks. Sehingga penyakit ini menjadi momok menakutkan bagi kaum wanita. Namun meski begitu, kanker payudara sebenarnya tidak hanya menyerang wanita saja, tapi juga pria. Ya, kanker payudara juga bisa dialami oleh pria.

    Obat Kanker Payudara

    Obat Turun Peranakan

    Obat Keputihan

    Obat Oles Tahan Lama

    Obat Benjolan Di Vagina

    Dunia Pom Mini

    Planet Pom Mini

    VálaszTörlés